Kiderült! Így sanyargarja magát Sarka Kata

Azt mindig is gondoltuk, hogy Sarka Kata nem kis munkát fektet abba, hogy a teste formás és izmos legyen, de most végre kiderült, mivel tartja karban magát a kétgyermekes anyuka.

Hajdú Péter felesége bár két gyermek édesanyja, mégis, alakját, karcsúságát akár a diáklányok is megirigyelhetnék. Kata rengeteg időt és energiát szán arra, hogy megjelenése mindig kifogástalan legyen, hiszen azon túl, hogy anya és dolgozó nő, szeretne mindig vonzó és csinos maradni.
Nem véletlenül, hiszen azon túl, hogy a férjének is tetszeni akar, kiderült, hogy ő lesz a tavaszi FitBalance arca és ott egy kiló túlsúly sem lehet rajta.

Épp ezért Kata a hagyományos jóga edzéseket, kardiót és szaunát kiegészítette egy infratrainer nevezetű gépi edzéssel, amelynek lényege a következő: az edzeni kívánó kényelmesen, fekvő helyzetben elhelykedik a félig nyitott kapszulában, amelyben egy kerékpárhoz hasonló szerkezetet teker, közben pedig az izomzatnak, csontozatnak és nem mellékesen a súly leadásnak is kedvező infrafény világít.

Sarka Kata facebook oldalán osztotta meg rajongóival legújabb kedvencét, amelyet máris nagyon kedvel, hiszen egyszerre edz és méregtelenít a még kevesek által próbált gépben.

sarka2

Az eredeti cikk az RC News oldalán jelent meg 2014. november 25-én.

Kipróbáltam az infratrénert, és eltűnt a narancsbőröm

Sajnos én állandóan elégedetlen vagyok önmagammal, az innen kell fogyni, onnan kell fogyni, ilyen kövér vagyok, itt lóg ki a hájam téma örökzöld és megunhatatlan. Ez a hiszti a nyár és a bikiniszezon közeledtével még jobban felerősödik. Ilyenkor, mint minden évben, görcsösen nézek körül a világhálón, milyen új módszerek vannak a zsírpárnák eltüntetésére. A nagy böngészés közepette találtam rá az infratrénerre.

2

Infratréner: Infrafénnyel kombinált fekvő kerékpár. Egy edzés alkalmával, azaz 50 perc alatt 6-800 kalóriát is eléget a szervezet a folyamatos tekerésnek és az infrasugárzók hőjének, no meg az 55 foknak köszönhetően. Nem sokáig haboztam, felhívtam őket, és kértem időpontot.

Fogalmam sem volt, hogy mire vállalkozom, ugyanis ez a csodagép még kevéssé terjedt el, amikor áprilisban elkezdtem az edzéseket, csak Budaörsön volt infratréner, azóta már Budapesten is nyitottak Vajk-Forgó Zsanették egyet. Rettentő nagy lelkesedéssel vártam az első alkalmat. Az időpontfoglaláskor azt mondták, hogy lehetőleg víz legyen nálam, edzőcipőt és fürdőruhát vigyek, mert minél kevesebb ruha van rajtam, annál jobb.

Így tettem. Zsanették elmondták, hogy az edzés alatt fontos a folyadék-utánpótlás, mert az infralámpák miatt sok vizet veszít a szervezet. Mielőtt elkezdjük az edzést, van arra is mód, hogy zsírégető krémmel bekenjük a testünk problémás területeit, ha ezzel végeztünk, egy zacskónadrágot kell felvennünk, amitől még hatékonyabb lesz a tréning, ugyanis ebbe izzadunk bele, de nagyon.

1

Azt hittem, itt a vég, és az infratréner oltárán fogok meghalni

Annyit elmondhatok, nem fáztam, az első alkalommal már 10 perc után éreztem, hogy ez kemény menet lesz. Hogy ne a visszaszámlálót nézze 5 másodpercenként az, aki épp edz, az infratrénerben van egy beépített lejátszó is. Én minden alkalommal Született feleségeket néztem, de bevallom őszintén, nem mindig tudtam figyelni, koncentráltam, hogy sikeresen lenyomjam az 50 perc edzést. Igyekeztem tempósan tekerni, de volt, hogy bizony nem jött össze. Az első 2-3 edzés számomra kemény volt, azt hittem, ott fogok meghalni, teljesen izzadtan, Született feleségeket nézve. Szerencsére nem lettem rosszul, viszont nagyon ügyeltem arra, hogy sok vizet igyak abban az 50 percben, általában másfél liter el is fogyott.

InfraTrainer

Előtte- Utána

Eredmények

És igen, a várva várt eredmények. 176 cm vagyok és sosem tartoztam a nagyon kövér kategóriába a 61 kilómmal, de azért itt-ott akadnak gondok. 16 alkalmat csináltam végig – áprilistól június elejéig –, szerettem az edzéseket, és végre a Született feleségek utolsó évadának utolsó részeit is megtudtam nézni. A tréningek után is figyeltem a folyadékbevitelre és arra, mit eszem. Ennek köszönhetően fogytam 3,5 kilót, feszesebb lett a combom, valamint a hátsóm és a zsírpárnáim is kisebbek lettek. Centikben pedig a következőképp alakultam át: a derekam 3 centivel karcsúbb, a csípőm 2 centivel, a combom pedig 5 centivel lett vékonyabb.

InfraTrainer

Előtte- Utána

Aminek a legjobban örültem: nálam körülbelül a 10. alkalom után elhalványodott a narancsbőr, szép sima lett a bőröm. Ezt a problémámat az elmúlt években egyetlen alakformáló kezeléssel sem sikerült megszüntetni.

  • Ésszerű fürdőruhában végigcsinálni az edzéseket.
  • A zsírégető krém szerintem hatásos, érdemes használni.
  • Legalább másfél liter vizet vigyél magaddal.
  • Ha úgy érzed, nagyon meleged van, szabályozhatod a többfokozatú infralámpa erősségét, le is tudod kapcsolni, ha szeretnéd.
  • Edzés után a stúdióban van lehetőség lezuhanyozni.
  • Az infratraineredzésnél 1 alkalom 5500 forintba, 8 alkalom pedig 38 000 forintba kerül.

Az eredeti cikk a Nők Lapja Café oldalán jelent meg. Szerző: Németh Orsi